2013. január 8., kedd

Újévi felhívás: Gazdatanácsot!

Újévi - 2012. óévi utolsó - nyílt felhívás a Gazdatanácsokért

Vidék a városért – város a vidékért!
ÚJÉVI FELHÍVÁS
a Gazdatanácsokért, a Gazdatanácsok Szövetsége mozgalom megalapításáért

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Fejér Szövetség arra hívja a vidéki és a települési gazdákat, hogy
1.    január közepéig alakítsanak települési Gazdatanácsokat!
2.    Válasszanak képviselőt, képviselőket és
3.    2013. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, Kajászón alapítsák meg a települési Gazdatanácsok Szövetségét!

A helyi Gazdatanácsok legalább 3 fővel és azzal a céllal alakuljanak meg, hogy megteremtsék a települési gazdák érdekképviseletét, hogy a megalakulás napjától kezdve a kormányprogram és az országgyűlés által tárgyalt földtörvény irányelveinek megfelelően egyetértési joggal vegyenek részt minden települési földkérdés vitájában, minden helyi birtokpolitikai döntésben, és hogy részt vegyenek a helyi közbirtokosság helyreállításában, intézményi feltételrendszerének kidolgozásában!

Tagjai legyenek – s a jelentkezés alapján később is magától értetődően lehessenek – a legalább öt éve a településen élő és gazdálkodó természetes személyek! Legfeljebb egyharmad arányban hívjanak meg rendes tagokként a gazdatanácsokba a település közigazgatási határain belül több mint öt éve gazdálkodó, ám behatárolt környezetében élő gazdákat illetve más, a települési gazdák által elfogadott, ismert közéleti (mezőgazdász, közgazdász, jogász) szakembereket! A Gazdatanácsok fenti, rendes tagjai azonos szavazati joggal vegyenek részt a tanács döntéseiben! A Gazdatanácsok megalakulását, igényelt részvételét a közéletben jelentsék be a helyi önkormányzatnál és települési köz- avagy körjegyzőnél!

Honfitársaink!

Mint ismeretes 2012. év eleje óta folytatja az NFA a kormányprogrammal ellentétes földbérleti pályázati gyakorlatát. Mintha nem volna kormányprogram ellenes, hogy a helyi, települési gazdák helyett 75-80%-ban nem a településen élő és/vagy gazdálkodó, sőt, esetenként addig soha sem gazdálkodó nagyvállalkozók jutnak mértéktelenül földbérleti lehetőségekhez 20 évre?! Mintha nem volna botrányos az, ami Ángyán József tanulmányaival napvilágra került?! 2012 decemberében minden változtatás nélkül, a nagybirtok rendszert továbbra is korlátlanul és mértéktelenül támogató pályázati rendszert fenntartva hirdette meg a vidékfejlesztési miniszter az NFA földbérleti pályázatok harmadik körét. Hiába a rengeteg petíció, közindítvány?! Hiába állította volna helyre a törvényességet egy helyi Gazdatanács?! Hiába történt volna földfoglalás, „Őszi határszemle”, „Őszi szántás” és „Nagygyűlés” Kajászón?!

A kormány Advent időszakát használta fel arra, hogy előkészítetlenül, az országgyűlési képviselők párthűségét és az ellenzékbe kényszerült utódpárt nagybirtokrendszert támogató szavazóit felhasználva módosítsa Magyarország Alaptörvényét. A kormánytöbbség jelentős része az MSZP képviselőinek támogatásával szavazta le Ángyán József módosító javaslatait 297/58 arányban, ezáltal a kormányprogramban, a kormánytisztviselők nyilatkozataiban mindmáig hangsúlyozott „családi gazdaságok és a szövetkezetek” helyett a tartalmilag tisztázatlan és a képviselők többsége által sem értett "integrált mezőgazdasági termelésszervezés" néven nevezi meg a földtörvény alanyait. Ezzel a módosítással együtt tette a tavasszal elfogadandó földtörvényt kétharmados törvénnyé.

Mi, gazdák és a vidék újraélesztésében érdekelt városi többség tudjuk, hogy ez mit jelent. Tudjuk, hogy mit jelent a nemzeti vagyonunk maradék egynegyede, a föld sorsát meghatározó törvényben a „helyi”, a „települési”, a „családi” gazdaságok szövetségében létrejövő mezőgazdasági termelésszervezés helyett az „integrált” kifejezés. Tudjuk, hogy miért tudta elutasítani a mezőgazdasági bizottság elnöke az indítványt, hogy a települési Gazdatanácsoknak legyen a helyi földügyekben, birtokpolitikai kérdésekben egyetértési joga, mondván: ilyen tanácsok nincsenek.

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Fejér Szövetség felhívással fordul a magyar föld sorsáért aggódó gazdákhoz és tisztességes vidéki és városi honfitársainkhoz:
Ha nincsenek Gazdatanácsok, hát legyenek!
Ha nincs közbirtokosság, hát legyen!
Ha nincs a gazdáknak, a vidéknek érdekképviselete, hát legyen!

Ezzel a ránk háruló felelősséggel kívánunk minden Honfitársunknak és Családjának
sikerekben gazdag és boldog újesztendőt!
2012. december 29.

Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület – Fejér Szövetség
Böcsödiné Csányi Zsuzsanna 30/346 4792; Hahn László 30/285 5976;Tamási Béláné 70/453 5297; dr. Boór Ferenc 30/203 8648

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése