2013. június 30., vasárnap

Lesz, vagy nem lesz botrány Csákvárott?!

Tisztelt Szerkesztőség!

Csákvár körzetében, a Pro Vértes Alapítvány által kezelt természetvédelmi területen három 2014-ben lejáró bérleti szerződésben érintett területet hirdetett meg folyóév májusban a Nemzeti Földalapkezelő pályáztatásra július 4.-i határidővel.


A Gazdatanácsok Szövetsége nagyon reméli,
  1. hogy nem lesz újabb égbekiáltó botrány,
  2. hogy a pályázatot a magasan legilletékesebb, a területet ezidáig is mintegy közbirtokosságként működtető és valóban helybéli, nemzetközi díjas és nemzetközileg is elismert Pro Vértes Nonprofit Zrt nyeri el!
Vigyázó szemeinket most Csákvárra szegezzük, s nagyon reméljük, hogy a kormányzat elindul végre az általa hirdetett úton és azonnal felveszi a kapcsolatot a helyi gazdákkal, azaz a Csákvári Gazdatanáccsal!

Ajánlom figyelmükbe a Pro Vértes Alapítványt és a Pro Vértes Nonprofit Zrt képviselőit és eddigi tevékenységüket!

Tisztelettel:
Dr. Boór Ferenc
Gazdatanácsok Szövetsége titkára
ui: Minden jogot a Gazdatanácsoknak!


Csákvári Gazdatanács levele

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Budapest, Költő u. 21.
Füri András Igazgató Úr részére

Tisztelt Igazgató Úr!

A 2013. június 25-én Csákváron tartott ún. „Pogácsa legelő védetté nyilvánítási tanácskozáson” tudtuk meg, hogy a Csákvár nagyközség határában található legelő bérleti jogát meghirdették. Különösen, hogy egy természetvédelmi területről van szó, a vonatkozó haszonbérleti szerződésben döntő, avagy bíráló bizottság munkájában a helybéli gazdálkodók többségét tagjai közt bíró Gazdatanácsunk feltétlen részt kíván venni, tapasztalataival, nélkülözhetetlen helyismeretével kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a meghirdetett kormányzati céloknak megfelelő felelősségteljes döntés születhessék.

Gazdatanácsunk 2013. január 24-én a Csákvár Nagyközség jegyzőjének és polgármesterének átadott egységes Bejelentő nyilatkozatban megjelölt céllal és tevékenységgel alakult és kezdte meg munkáját. Legfőbb célkitűzésünk, hogy a település közigazgatási területéhez tartozó minden olyan termőföld adás-vételével, hasznosításával (bérletével) kapcsolatos döntés előkészítésében és meghozatalában elősegítsük és biztosítsuk a termőföldek szakszerű, a vidékpolitika irányelveivel összhangban álló művelését, a vidéki életforma megőrzését, a szekértelem helyi hasznosítását, a helyi termékek megjelenését, piacra jutását, s ezeken keresztül a közérdek érvényre jutását.

Ezúton jelezzük Igazgató Úrnak, hogy elvárjuk, hogy tájékoztasson bennünket és a közvéleményt a határozathozatal idejéről és helyéről, hogy részt vehessünk a terület hasznosítása ügyében a felelősségteljes, a természetvédelem és a helyi viszonyokat, közérdeket legjobban szolgáló döntés előkészítésében és meghozatalában.

Csákvár, 2013-06-29
Páble László
Csákvári Gazdatanács képviselője

Melléklet: Csákvári Gazdatanács Nyilatkozata
Kapják:
1.      Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (Budapest, Költő u. 21.)
2.      Pro Vértes Nonprofit Zrt., provertes@provertes.hu
3.      Gazdatanácsok Szövetsége titkársága, gazdatanacs@gmail.com
4.      Fejér Szövetség, fejerszovetseg@gmail.com

Csákvári Gazdatanács nyilatkozata


Támogató nyilatkozat

A Csákváron és környékén gazdálkodó Pro Vértes Közalapítvány és a tevékenységét folytató Pro Vértes Nonprofit Zrt gazdálkodói és közérdekű tevékenységét a kezdetektől ismerjük.

A Közalapítvány a Vértes térségének természetvédelmi célkitűzéseire jött létre. Térségünkben első és mai napig jelentős hatású tevékenységük a rendszerváltást követően a térségben található természetvédelmi oltalom alatt álló földterületek egyesítésével kialakított természetvédelmi területvédelme volt. Az akkori ellentmondó jogi környezetben településünkön a földkiosztás menete (1993-95) évekre megállt. Ezt a helyzetet oldotta fel a Közalapítvány, amikor engedéllyel a sokszáz tulajdonostól megvásárolta részarány tulajdonát, s így rakta össze sok apró darabból azokat a védett természeti területeket, amelyek az elmúlt 18 esztendőben is e célokat szolgálták. Ennek az eljárásnak köszönhetően 6 településen (Szár, Bodmér, Vértesboglár, Csákvár, Gánt, Csákberény) indulhatott el a földkiadás menete, ami az akkori társadalmi feszültségeket is jelentősen csökkentette.

Ez tette lehetővé, hogy településünkön és a térségében egy mintagazdaság alakuljon ki, melyet egy őshonos állatokkal végzett legeltetésre alapozott, természetkímélő gyepgazdálkodási eljárásokat kikísérletező, oktató, gyermekeket nevelő élő, napi vidéki gyakorlatot végző természetvédelmi szervezet végez.
Az elmúlt közel húsz esztendő alatt a Pro Vértes régi Esterházy uradalmi épületek sorát újította fel s tette működőképessé közcélokra.  Az általuk szervezett iskolai és egyéb programok megalapozták, hogy a csákvári iskolás gyerekek hosszú ideje mindig országos természetvédelmi vetélkedők, versenyek élbolyában végeznek.

Hosszú ideje szervezett rendezvényeik kulturális és szakmai programjaik rengeteg látogatót vonzanak Csákvárra, médiaszerepléseikkel erősítik Csákvár szakmai és turisztikai berkekben történő népszerűsítését, közben községünk lakosságának is jelentős eseményeket jelentve.

Központjukban, a Geszner-házban rendszeresen szerveznek mezőgazdasági, szakmai továbbképzéseket, tanfolyamokat a környékbeli gazdatársaknak, s az ő munkájuk és szervezőerejük révén nyerte el térségünk az MTÉT besorolást, mely komoly gazdasági előnyöket (évi közel 300 millió forintot) jelent a térségben gazdálkodóknak.

Az általuk kikísérletezett természetkímélő gyepkezelési eljárásokat, nemcsak településünkön, hanem széles körben megismertették, az arról írt könyvet ingyenesen kapta meg minden gazdatársunk, akit érint.

Gazdálkodási tevékenységük során a kezdetektől mintegy közbirtokossági (közlegelő) intézmény vállalták fel a helybeli állattartók segítését legeltetési lehetőséggel, ingyenes vagy önköltséges takarmány biztosításával, gépi munkák szolgáltatásaival, szakmai képviselettel, ismeretnyújtással, pályázatok írásával a gazdálkodóknak.
T
ekintettel a fentebb leírtakra és azon tényekre, mely szerint a Pro Vértes Nonprofit Zrt hosszú ideje valóban helybéliként, helyben élő szakemberekkel fejti ki közérdekű tevékenységét Csákváron és térségében, itt végzi közszolgáltatásait, helybeli munkaerőt alkalmaz és hozzájárulva a helyi erőforrások minél jobb kihasználásához helybeli mezőgazdasági és egyéb vállalkozók szolgáltatásait veszi igénybe, a Csákvári Gazdatanács azt támogatja, hogy a Csákvár 0165 helyrajzi számú terület természetvédelmi hasznosítását továbbra is e szervezet nyerje el.

Csákvár, 2013. június 29. (Péter Pál napja)
                                                                                                             Páble László
                                                                                        Csákvári Gazdatanács képviselője
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése