2013. július 17., szerda

Újabb Hajdú-Bét ügy?!

Tisztelt Gazdák!

A Pápa-hús bedőlt és a cég vezetői nem állnak szóba a szállítókkal, bár - a hírek szerint - a feldolgozott húst értékesítették, tehát nem maradt raktáron.

A Hidrans  KFT választmányi ülést, vagy azt előkészítő megbeszélést tart feltehetőleg Szilben, vagy környékén a jövő hét folyamán, amikor már több információ lesz a birtokában.

Kérünk minden gazdát, hogy a


címre jelentkezzen be elérhetőségét is közölve, hogy rövid időn belül össze tudják hívni a hitelezőket.

Mi is ott leszünk és besegítünk - ha szükséges - a gazdák védelmében szakmai segítséggel.
Csak összefogva lehet bármilyen eredményt elérni!

Tamási Béláné                                                                          
Gazdatanácsok Szövetsége

Reméljük, a malmok nem hiába őrölnek a törvénytelenségek felszámolása érdekében

A Gazdatanácsok Szövetsége büntető feljelentése három pontjának jogi útja

Tisztelt Honfitársaink és Szerkesztőségek!

A Gazdatanácsok Szövetsége megbízásából 2013. április 30-án indított büntető feljelentés ügyében érkezett levelek alapján úgy tűnik, talán végső állomásaira ér a törvénytelenségek elbírálása, s még ebben az évben az első tárgyalásra is sor kerülhet.

Korábban hírt adtunk arról, hogy A Gazdatanácsok Szövetsége büntető feljelentéséből három pontban folytat nyomozást három ügyészség

2013. július 11., csütörtök

A Gazdatanácsok Szövetsége büntető feljelentéséből három pontban nyomoz három ügyészség

Tisztelt Honfitársaink és Szerkesztőségek!

Megérkezett az első válasz a Gazdatanácsok Szövetsége megbízásából 2013. április 30-án indított büntető feljelentés ügyében.

Vonatkozó bejegyzésünk: Büntető feljelentés az NFA ellen 
és a feljelentés bejelentéséről készült felvétel a HÍRTV-ben: http://www.youtube.com/watch?v=OZvUvXK58fE&feature=player_embedded

2013. július 10., szerda

Budai nem lát más megoldást. S Ti, gazdák és nem gazdák? Feladtátok?

Szabad-e cserben hagyni Kajászót?!

Tanulságos ez a párbeszéd, ami a Parlamentben zajlott 2013, július 4-én Magyar Zoltán országgyűlési képviselő és Budai Gyula államtitkár között.

Magyar Zoltán hozzászólása és Budai Gyula válasza a megfelelő képre kattintva érhető el

Költői a kérdés, hogy milyen is az az állam, ahol az állam képviselője (szó szerint: "kpvslője") nem lát más megoldást a visszásságok megakadályozására, mint minden egyes (gyakorlatilag az eddigi összes eset 90%-ában) feljelenteni az államot, azaz saját munkaadóját, pontosabban: önmagát! Sőt, ehhez még maga is ajánlja szolgálatait!

Kérdezhetnék (legalábbis azok, aki nem adták még fel, hogy a földet helyiek műveljék, ne pedig idegenek, avagy távol lakó vállalkozók), hogy mit tanácsolok. Mit tegyenek, miközben nem jogászok?