2013. szeptember 27., péntek

Anyaföldvédelmi Kerekasztal a zsebszerződések felszámolásáért

Jelképes határlezárás Zsirán: a magyar föld nem eladó

Útlezárásos demonstráció Zsirán

Demonstrációt tartottak csütörtökön Zsirán, a határ felé vezető úton. A zsebszerződésekre hívták fel a figyelmet.

Csütörtökön délután négy autóval vonultak fel Zsirára. Az egész pályás útlezárás a magyar határ, valamint az ausztriai Locsmánd (Lutzmannsburg) közötti úton volt.

A részvetők zsebszerződések ellen demonstráltak. A megjelentek a Váralja szövetség, a gazdatanácsok szövetsége, az anyaföldvédelmi kerekasztal valamint a Jobbik képviseletéből kerültek ki.


A fő céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet: hamarosan, a nyugati határszélben akár egymillió hektárnyi földterület kerülhet külföldi kézbe.

Kifejtették: a magyar föld olyan kincs, amely megőrzése közös, össznemzeti feladat.

Elveszítjük az országot, ha a földet veszítjük

Böcsödiné Csányi Zsuzsanna (Kajászói Gazdatanács),
Hossó Andrea (Kerekasztal ügyvivő) és
Wappler Árpád (Váralja Szövetség)


Zsirán tartotta meg az első sógorbúcsúztató megmozdulását az Anyaföldvédelmi Kerekasztal. A kerekasztal a botrányos földtörvény elfogadása után alakult, célja, hogy megtartsa magyar kézben az anyaföldet.

Első megmozdulásukat a tőkeerős osztrák gazdák által felvásárolt nyugati határszélen, az egykori határsávi faluban, Zsirán tartották.

Hossó Andrea, a megmozdulás egyik szervezőjét, egyben a Anyaföldvédelmi Kerekasztal ügyvivőjét telefonon értük el, aki érdeklődésünkre elmondta: a megmozdulás apropója, hogy az itt élők szerint egyre jelentősebb mezőgazdasági tehermozgás van a két ország között, ami jól jellemzi az egyre súlyosabb helyzetet.

Hossó Andrea szerint nemcsak, hogy nincs megoldva a zsebszerződések ügye, de attól tartanak, ha nem sikerül nyomást gyakorolni a kormányra és 2014-ben feloldják a földmoratóriumot, akkor érvényessé válnak a botrányos zsebszerződések, és soha nem lesz rá alkalmunk, hogy visszaszerezzük a saját földünket.

Elveszítjük az országot, ha a földet veszítjük - tette hozták a Kerekasztal nevében Hossó Andrea.

A megmozduláshoz csatlakozott a Váralja Szövetség is, amely már számos alkalommal bizonyította eltökéltségét a magyar termőföld megvédése területén.

A szervezet elnökségi tagja, Wappler Ádám telefonon azt mondta, a Szövetség két okból csatlakozott a zsirai kezdeményezéshez. Egyrészt még a földtörvény elfogadása előtt meghirdették nemzeti ellenállást, arra az esetre, ha elfogadnák a törvényt, másrészt szeretnék a közvélemény figyelmét minél jobban felhívni arra, hogy ez nemcsak a vidék problémája, hiszen a vidék és város összetartozik, a földkérdés nemzetbiztonsági és függetlenségi kérdés.

A föld egy életlehetőség, nem lehet árucikk, ezért rá kell venni a kormányt, hogy követelje Brüsszeltől, vegyék ki a termőföldet a tőke szabad áramlásából - mondta el Wappler.

Véget kell annak a folyamatnak, hogy az úgynevezett rendszerváltó elit kisajátítsa a magyar termőföldet a nemzetközi és hazai nagytőkének, multiknak, ezért minden alkotmányos eszköz megengedett, hogy ezt megakadályozzuk - tette hozzá.

Vissza kell kényszeríteni a kormányt
Nagy örömmel hallottuk, hogy a földvédelmi kerekasztal itt tartja sógorbúcsúztató határszemléjét, hiszen itt, a nyugati határszélen a legsúlyosabb a probléma - mondta el a szintén szervező Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője.
A politikus szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a GSD agrárbirodalom itt a környéken 10 000 hektár földterülettel rendelkezik, teljesen ellehetetlenítve a helybeli gazdákat. Erre hívtuk fel a figyelmet ezzel a megmozdulással.

A parlamentben a Jobbik több száz módosítóval állt elő, de ezek a kétharmados úthenger lesöpörte, ezért csatlakoztunk az utcai, nem hagyományos megmozdulásokhoz, így talán rá tudjuk venni a kormány, hogy visszakanyarodjon arra az útra, amit ő maga is hirdetett még a választások előtt - hívta fel a figyelmet a szakpolitikus a kormány választások előtti és utáni politikájának 180 fokos fordulatára.


Gazdatanácsok Szövetsége titkársága

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése