2013. október 18., péntek

Elérkezett az idő: megkezdődik az elszámolás Bábonymegyer és Kajászó ügyében

Tisztelt Szerkesztőség!
Elérkezett az idő!

Egy év telt el a kajászói törvénytelenségek felszámolása érdekében szervezett Őszi Határszemle (2012. október 17.), s majdnem egy év az illetékesek értetlensége miatt megismételt Őszi Szántás (2012. november 11.) óta, ami után bírósági keresetet nyújtott be az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség (mint felperes) az NFA (mint elsőrendű alperes) és Kiss Árpád kápolnásnyéki vállalkozó (mint másodrendű alperes) ellen az általunk többször jelzett, de addig vissza nem vont törvénytelen szerződés kötésük semmissé nyilvánításáért.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a múlt évben (2012. november 22-én) benyújtott bírósági keresetünk ügyében az
ELSŐ TÁRGYALÁS
2013. november 5-én (kedden) 15 órakor
Budapesten, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon,
Markó u. 25. szám III. em. 308. teremben 
lesz (vonatkozó végzés)

Tekintettel arra, hogy a per tárgya közvetlenül és részben érinti a 2013. április 29-én benyújtott, majd többször kiegészített büntető feljelentésünk alapját is, tisztelettel kérjük Önöket, hogy biztosítsanak fokozott figyelmet és minél nagyobb nyilvánosságot az eseménynek és a tárgyalást követő sajtótájékoztatónknak!

Egyúttal tisztelettel hívjuk meg Önöket
a Gazdatanácsok Szövetsége,
az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség
és a Bábonymegyeri Gazdatanács 
által a napokban Bábonymegyerben felmerült rendkívüli súlyosságú ügyekről,
a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
budapesti székháza előtt
(1095 Budapest, Soroksári út 22-24.)
2013. október 31-én (csütörtökön) 13 órától
tartandó
RENDKÍVÜLI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRA

Székesfehérvár, 2013. október 17.

Tisztelettel:

Dr. Boór Ferenc sk.
Gazdatanácsok Szövetsége titkára

Minden jogot a Gazdatanácsoknak!

Gazdatanácsok Szövetsége Sajtószolgálat
Vonatkozó korábbi bejegyzéseink:
és 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése