2013. március 28., csütörtök

Beiktatták az agrárkamarai választási színjáték éllovasait

Új elnök az agrárkamara élén

olvashatjuk az agrárkamarai színjáték zárásaként megjelent nem éppen meglepő hírt az MTI és a Magyar Hírlap oldalain.

Győrffy Balázst választották - titkos szavazással - a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (új Nemzeti Agrárkamara) országos elnökévé, az új köztestület országos alakuló küldöttgyűlésén csütörtökön Budapesten - jelentette be Balogh Zoltán, az új Nemzeti Agrárkamara etikai bizottságának tagja a küldöttgyűlés utáni sajtótájékoztatón.

Itt a piros, hol a piros?
Nem kapott választ beadványára a Gazdatanácsok Szövetsége, amelyet az Alapvető Jogok Biztosának címzett a "választásnak" nevezett törvénytelen eljárás miatt. Ennek ellenére ez nem jelenti azt, hogy el is fogadjuk, hogy ez a csúfosan kijelölt és "Nemzetinek" is nevezett Agrárkamara a családi, kis és közepes gazdálkodók kamarája volna. Ez a bennfentesek kamarája, ha egyáltalán kamara. Nem nyugszunk bele, bármily ünnepélyességgel is takargatják az elfogadhatatlant. A Gazdatanácsok Szövetsége meghirdette a Családi, kis és közepes gazdálkodók Agrár Kamarájának (CSAK) szervezését és el is kezdte az aláírások gyűjtését 2013. március 24-én vasárnap.

2013. március 27., szerda

Arctalanul nem megy - sokan értik már, hogy mi az egyetlen működő módszer

Példa Velencének a gazdatanácsoktól
forrás: Velencei-Hírhatár 2013-03-05 11:11:29
Példa Velencének a gazdatanácsoktól
Tavaly ősz óta kísérjük figyelemmel a Gazdatanácsok szerveződését. Parádés volt a nyitány. Nem lehetett nem észrevenni. Mégis sikerült, valahogy háttérbe szorítani a sajtóban. Talán nem tetszik a politikának. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen ez a mozgalom értékelven működik, szemben a parlamenti dumapolitikával, ami a gyakorlatban soha nem tetten érhető.

Még 1990-ben hatalmas eufória kísérte a rendszerváltást. A vidék féktelen örömét alapvetően a települések önkormányzásának lehetősége váltotta ki. Eltelt 23 év, a várakozásból nem sok valósult meg. Az önkormányzatok döntő többsége pártpolitikai irányítás alatt áll. Még akkor is, ha függetlennek vallja magát.

Gazdakövetelések

forrás: Martonvásári-Hírhatár 2013-03-26 14:12:25
A termőföld védelmében
A termőföld védelmében
A Kajászón megalakult Gazdatanácsok Szövetsége az alábbiakban közreadott 6 pontos követeléssel áll elő.

Gazdatanácsok Szövetsége
a falvak, a vidék gazdáinak nevében
(a gazdák 2013. március 24-én közzétett követelése)

A Nemzeti Földalapkezelő által megállíthatatlanul folyó gyakorlat már nem az NFA kezelésébe vett néhány %-nyi állami földterületről szól. Ez már a kormányprogram álcázatlan megcsúfolása, a falvak és a vidék életképes gazdáinak megsemmisítése.

Még mindig Kajászó és már Bábonymegyer is

Elvitték az akasztófát: a földfoglalók is feljelentést tesznek
forrás: SONLINE, 2013. március 27. 08:09 , Legutóbb frissítve: 2013. március 27. 08:44 Fónai Imre

Bábonymegyer | A Gazdatanácsok Szövetsége is feljelentést tesz a bábonymegyeri földügyben és csatolja a már folyó kajászói eljáráshoz – ezt Boór Ferenc, a szervezet titkára jelentette be.

Ahogyan megírtuk, a helyi gazdák vasárnapi földfoglalása kapcsán a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hétfőn azt közölte, hogy megtették a szükséges jogi lépéseket a gazdálkodók ellen.

– A vasárnap elhelyezett karókat, bábukat és akasztófákat feltehetően a területet kényszerhasználatba kapó nagybirtokos már elvitte a földről – jelentette be Boór Ferenc. – Ez azért érdekes, mert a pályázó helyi családi gazdálkodók annak ellenére nem kaptak semmiféle értesítést a pályázatról, vagy arról, hogy mi lesz a földdel, hogy az eredményhirdetés határideje már január ötödikén lejárt. Ez a törvénytelen, az meg felháborító, hogy a földalapkezelő nem hajlandó szóba állni az érintett gazdákkal. Ugyanakkor a siófoki illetőségű nagygazda feltehetően már jól tudja, hogy övé lesz a terület, ha egyszer intézkedett földje „megtisztításáról” a vasárnapi akció után.

2013. március 26., kedd

Hat és fél percben a gazdákról, a falvakról, a vidékről és a hatalom törvénytelenségeiről

forrás: http://atv.hu/cikk/20130326_boor_ferenc 2013.03.26. 15:16

Boór: feljelenti az államot a Gazdatanácsok Szövetsége

Feljelentést tesz a Gazdatanácsok Szövetsége az állami földek bérbeadása kapcsán elkövetett törvénysértések miatt – erről Boór Ferenc, a Gazdatanácsok Szövetségének titkára beszélt az ATV Start című műsorában. Boór azt is elmondta, a Somogyi Hírlap értesülései szerint a Nemzeti Földalapkezelő is feljelentette a Gazdatanácsot, ám az nem derült ki, hogy miért.

A jogállamiság helyreállításának kulcsa éppen az NFA

Gazdatanácsok Szövetsége: Nyílt válasz az NFA 2013. március 25.-i közleményére

"Feljelentette a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a bábonymegyeri földfoglaló gazdákat" címmel olvashattuk a sajtónak eljuttatott NFA közleményt tegnap óta. S a közlemény nem tesz mást, mint újra ismétli a megalapozatlant, a többszörösen cáfolt szólamot, hogy „A földhaszonbérleti pályázati rendszer úgy épül fel, hogy abban spekulálni lehetetlen". Tetézi ezt még azzal is, hogy a közlemény kifejti, Ágh János is - tudjuk már, "kényszeredetten"  kedvezményezettként - megtette a szükséges (?!) lépéseket.

NFA ítélet és a ítélet végrehajtása - gyermeki szemmel (képekkel frissítve)

2013. március 24. Bábonymegyer (Daránypuszta)
avagy van-e új a Nap alatt?!

2013. március 24., vasárnap

Elég volt az NFA családi gazdálkodás ellenes tevékenységéből

Tisztelt Honfitársak!
Tisztelt Szerkesztőség!
Az ATV 2013. március 24.-i  beszámolója a képre kattintva megtekinthető
Ma, 2013. március 24-én Bábonymegyer határában, a hajdani Darány-pusztai vasútállomás mellett került sor a Gazdatanácsok Szövetsége által a törvényesség helyreállítása érdekében szervezett sajtótájékoztatóval egybekötött határszemlére. A Bábonymegyer-Som Feles Gazdatanács földfoglalására a hideg és a havazás ellenére is érkeztek együtt érző gazdák Komárom-Esztergom, Baranya, Fejér, Pest és természetesen Somogy megyéből is.

Halálraítélt falvak és gazdák

Akasztófa és földfoglalás - halálra ítélt családi gazdaságok

SONLINE, 2013. március 24. 16:04, Legutóbb frissítve: 2013. március 24. 16:14 Fónai Imre

Bábonymegyer | Földet foglaltak a gazdák vasárnap Bábonymegyeren. Akasztófákat is állítottak a földre, helyi gyerekek még színielőadást is rögtönöztek.

2013. március 22., péntek

Már három a képviselő - kiállnak vasárnap Bábonymegyer és az önrendelkezés mellett

Tisztelt Szerkesztőség!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Gazdatanácsok Szövetsége kiáltványában megfogalmazott meghívást elfogadva a Szabó Rebekával közös sajtótájékoztatót követő "határszemlén" további két képviselő is, nevezetesen Lengyel Szilvia és Magyar Zoltán országgyűlési képviselők is jelezték, hogy nyilatkozatot kívánnak tenni a sajtó nyilvánossága előtt vasárnap 11 órakor Bábonymegyer határában a helyi önrendelkezés és a törvényesség helyreállítása mellett. További köztisztviselők jelentkezését várjuk, akik kiállnak az önrendelkezés helyreállítása és - az eredeti kormányprogramban is meghirdetettek - a helyi családi gazdálkodók támogatása mellett és velünk együtt követelik az ezzel ellentétes gyakorlatot folytatókkal szembeni törvényes számonkérést.
 

Vasárnap lesz a sajtótájékoztató-határszemle-gazdagyűlés Bábonymegyeren

Helyi pályázók helyett "ajándék" helyben egy bennfentesnek

Gazdatanácsok Szövetsége Sajtószolgálat

Helyi pályázók helyett "ajándék" helyben egy bennfentesnek

Állami kisemmizés: talpalatnyi föld se jutott a helyi gazdáknak

forrás: 2013. március 22. Fónai Imre Sonline

Rudnay Gyula: Bábony (Erdély)
Kisemmizték őket, azt a nyolc hektárnyi földet sem kapták meg, amit pedig húsz éve takarmányozásra használnak – panaszolták azok a bábonymegyeri gazdák, akiket néhány hete úgy fenyegettek meg, hogy egyikük kapujára valakik „Ha pofáztok, megdögletek” feliratot festettek.

Mik ezek?
Gál Ferenc és Horváth János amúgy nincs meglepve, már hetekkel ezelőtt „tutira fogadták”, azt, ami azóta be is következett: az állami földbérlet-pályázaton, melyen a mintegy ezer hektárnyi bábonymegyeri területet is meghirdették, végül nem hirdettek ki győztest, hanem egy évre úgynevezett kényszerhasználatba adták az összes földet egy nagygazdának, valamint egy lajoskomáromi tejfeldolgozó üzemnek.

Szabó Rebeka korábbi LMP-s, most a Párbeszéd Magyarországért Párt színeiben politizáló országgyűlési képviselő lemondásra szólította föl a Nemzeti Földalap (NFA) elnökét, amiért a földpályázatokat megkerülve, kényszerhasznosítási szerződések mögé bújva semmizi ki a helyi gazdálkodókat.

Vasárnap lesz a sajtótájékoztató-határszemle-gazdagyűlés Bábonymegyeren (frissítve)

FIGYELEM!!!

a Gazdatanácsok Szövetsége és a Bábonymegyer-Som Feles Gazdatanács együttes elhatározással és Szabó Rebekával és a résztvevőkkel egyeztetve az ereditelg kitűzötthöz képest egy nappal későbbi időpontra

2013. március 24-én 11 órára
hirdeti meg sajtótájékoztatóval egybekötött határszemléjét
Bábonymegyerre, a darány-pusztai vasútállomáshoz
(Darányi terv ide? Földhasználat oda? Lesz még Bábonymegyer határában Darány-puszta?)

Darányi terv ide, földhasználat oda? - Magyarok gyertek Darány-pusztára!

2013. március 21., csütörtök

Örök TANMESE ...

Egy örök TANMESE, ...
(nem véletlenül a nap-éj egyenlőség napján, azaz nem kis tanulságul, s nemcsak a mának)

mint minden mese, IGAZ, csak érteni kell, hogy mit is mondanak a leplezetlen szavak.

S, ha valaki azt gondolná, hogy az nem véletlen, hogy e mese a Gazdatanácsok Szövetsége honlapján szerepet kap, akkor annak csak annyit teszünk hozzá: semmi sem oktalan.

Mese az örök IGAZSÁGRÓL és a HAMISSÁGRÓL, s arról, hogy azok hogyan járnak

2013. március 18., hétfő

Tavaszi határszemle - sajtótájékoztató Kajászón (ELMARADT)

Tisztelt Sajtószerkesztőség!
2013. március 18. 20.33.-i bejegyzés
Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a határszemlével összekötött sajtótájékoztató az esőzések folytatódása és a hideg elhúzódása következtében a terep megközelíthetetlensége miatt elmarad. A határszemlét későbbi időre halasztottuk.
Esetleges kényelmetlenségért elnézést kérünk.
Dr. Boór Ferenc

A 2012. október 17-én "Őszi határszemle" során a Kajászói Gazdatanács döntésének megfelelően történt földfoglalás bejelentésére, majd a november 11.-i "Őszi szántás" után megfogalmazott számtalan beadványra és felhívásunkra sem a Vidékfejlesztési Minisztériumtól, sem a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) illetékeseitől egyetlen hivatalos válasz vagy megkeresés sem érkezett, még annak ellenére sem, hogy a törvényesség helyreállítása érdekében az NFA ellen bírósági beadvánnyal is fordultunk a Fővárosi Törvényszékhez.

2013. március 16., szombat

Tisztázandó még mielőtt az agrárkamara elnökét is hivatalba helyeznék

Tisztelt  Biztos Úr!

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület panasszal fordult az Ön Hivatalához az agrárkamarai választások törvénytelensége ügyében.

Levelünket 2013. február 5-i keltezéssel legalább 1 hónapja juttattuk el Önhöz. Ezt vissza is igazolta az Ön hivatala.

Mindenki állandóan kérdezi, hogy lesz-e valami foganatja panaszunknak, hiszen ugyanúgy zajlik tovább a "műsor", készülnek a beiktatásra.

Győr-Sopron megyei gazdáink botrányos "eligazításról" számoltak be: személyesen a parlamenti Alelnök, Jakab István tette tiszteletét a majdnem verekedésig fajult eligazításon, ahol szintén fittyet hánytak a törvényes eljárásnak - beszámolójuk szerint.

2013. március 13., szerda

Kiáltvány a Magyar Gazdához - Szövetségbe (VÁLTOZÁS!)

Kiáltvány a Magyar Gazdához
Kiáltvány a Gazdatanácsok Szövetsége minden tagjához
Kiáltvány a város és a vidék sorsában osztozó minden polgárhoz
Kiáltvány minden tisztességes országgyűlési képviselőhöz

A magyar falu, a magyar vidék, a magyar föld a tét! Elég volt!
Állítsuk meg az NFA keretében folytatott arcátlan földfosztást!

A Gazdatanácsok Szövetsége
Szolidaritási Gazdagyűlésbe

hívja minden tagját és minden pártolóját

2013. március 23-án 11 órára
*
Bábonymegyerre, a darány-pusztai vasútállomáshoz


*FIGYELEM!!!
a Gazdatanácsok Szövetsége és a Bábonymegyer-Som feles Gazdatanács együttes elhatározással és a nyilatkozatot vállaló országgyűlési képviselőkkel újra egyeztetve több okból nem a fent meghirdetett napon, hanem később, a Szövetség hivatalos honlapján, itt,
a gazdatanacs.blogspot.hu 
honlapon meghirdetett időpontra hívja össze a
GAZDAGYŰLÉSÉT BÁBONYMEGYERÉRT
pontosan két nappal az esemény előtt!

2013. március 11., hétfő

Gazdák nélkül ne tárgyaljanak a földtörvényről!

Nyílt levél a civil szervezetek állásfoglalása kezdeményezőihez

Tisztelt Kezdeményezők!
Tisztelt CSEMETE Természet és Környezetvédelmi Egyesület!
Tisztelt Magyar Biokultúra Szövetség!
Tisztelt Magyar Természetvédők Szövetsége!
Tisztelt Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület!
Tisztelt Szövetség az Élő Tiszáért!

Mellékelten megküldjük Önöknek a Gazdatanácsok Szövetsége 2013. március 2-i küldöttgyűlése követeléseit Állásfoglalás a beterjesztett/T.7979.ttv./ földforgalmi törvénytervezetről és a kapcsolódó törvényekről.

Miután az állásfoglalásuk kialakításakor még nem volt jelen egyetlen Gazdatanács sem, a Gazdatanácsok szükségesnek tartották kidolgozni azokat a sarokpontokat, melyektől konszenzuson alapuló földforgalmi és az e körbe tartozó egyéb törvények sem tekinthetnek el.

2013. március 10., vasárnap

Gazdatanácsok Szövetsége Küldöttgyűlésének Állásfoglalása a földtörvény tervezetekről

2013. március 2.-i Küldöttgyűlése 
Állásfoglalás a beterjesztett /T.7979.Fttv./ földforgalmi törvénytervezetről és a kapcsolódó törvényekről:
az üzemszabályozási törvény, a törvény a családi gazdaságokról és a szövetkezésről
Kapcsolt nyilvántartások, Ptk, Btk, stb. 

Bevezetőként 

A Gazdatanácsok Szövetsége (továbbiakban: Szövetség) határozottan elutasítja az "agrárkamarai választásnak" nevezett eljárást és eredményét és az ezzel kialakult agrárkamarai helyzetet és új választás kiírását követeli. Felszólítja a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy azonnali hatállyal semmisítse meg a választás eredményét. Amennyiben ezt nem teszi meg, a Gazdatanácsok Szövetsége szoros határidőn belül egy saját, kis, közepes és családi gazdálkodók érdekképviseletét szolgáló kamara megalapításáról dönt és kezdeményez lépéseket.

2013. március 9., szombat

A természetes dolgok nem várnak a természetellenesen működtetőkre!

NFAzekaSándorgál?
NFA Somogy megyei Területi Iroda Vezetőjének
Dr. Fekete Tibor Úrnak
Kaposvár 
Dózsa György u. 16. 

Tisztelt Cím! 

Ez év januárjában  küldtük Önöknek a mellékelt levelet, melyben bejelentettük, hogy ezentúl a  Bábonymegyer-Som-Nyim Térségi  Gazdatanáccsal együttműködve szíveskedjenek a Som határában lévő állami földterületek pályázatát elbírálni.

Megtiltom - érkezett meg a hatósági határozat

Lezárult a rendkívüli - mondhatni - statáriális vizsgálat a két Gazdatanácsok Szövetsége tag ügyében. Március 4-én már olvashatták is a március 5.-i határidőre teljesítendő kötelezettségüket a határozat értelmében.

Hatalmas nagy vasárnapi erőlködésükben találtak valami ürügyet, hogy az egy nap alatt végrehajthatatlan határozatban szerepeltethessék a hatalmasok hatalmas nagy szólamát:

MEGTILTOM

Óriási üzenet a hatóságoktól, hogy megtiltják, hogy egy napnál tovább a domb ott legyen a vízzel átázott területen. A levelet felbontva ugorjon haptákba a végrehajtó hatósági alkalmazottak által is érthetetlen sietséggel és határidőkkel elrendelt rendkívüli ellenőrzésen átesett két gazda és lapátolja fel villámgyorsan a vízből a vizet némi trágyás földdel, hogy a tiltásnak eleget tegyen, mert különben... 
 ... hogy is szólt a mondat, amihez - persze - e vizsgálatnak köze nincsen?

"Ha pofáztok, mögdegletek"

2013. március 7., csütörtök

Már azt hittük, nem létezik ... a magyar paraszt

Cseh Tamás: Magyar paraszt
Már azt hittük, nem létezik,
de lám, táncol és túr ez itt,
egy gaz magyar paraszt.
Etetem őket, plusz a tánc,
plusz én vagyok magyar,
plusz még utálnak némileg,
csak tudnám mér’ a baj?!
Földműves ő és táncoló,
még létező, mint látható
és gaz, mint látjuk azt.
De végre megvan a nevem,
eddig nem mondta senki sem,
nevem magyar paraszt,
nevem paraszt magyar.

Emlékeztetőül ...

Hogyan is kezdődött, mikor a kormány meghirdette a "társadalmi vitát" a földforgalmi törvényről?

Budapest, 2012. május 5.
"Nem én kiáltok, a föld dübörög"
TAHSZ V. Országos Értekezlet
(folytatás a videó rovaton részletesen megtekinthető időben visszafelé haladva - türelemmel)

2013. március 5., kedd

Sajtónyilatkozat a Gazdatanácsok Szövetsége 2013. március. 2.-i Küldöttgyűléséről

Tisztelt Szerkesztőség!
2013. március 2-án Kajászón megtartotta első küldöttgyűlését a Gazdatanácsok Szövetsége.

Az alakulógyűlés óta tizennégy új és teljes jogú települési Gazdatanáccsal bővült a Fejér, Somogy, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Baranya, Békés, Bács-Kiskun megyéből érkezett Gazdatanácsok küldötteiből álló Szövetségi Küldöttgyűlés.

1. A Küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta a Gazdatanácsok Szövetsége Természetes Működési Rendjét, mintegy a "szövetség működési szabályzataként" (SZMSZ) azzal, hogy egyelőre nem ismer el települési, avagy települések közös akaratából létrejövő (ún. feles, harmados, ..., tizedes) Gazdatanácsokon kívül semmilyen térségi alapon szervezett (pl. járási, megyei) Gazdatanácsot a Szövetség keretein belül  avagy kívül. Egyúttal javasolta, mint a Szövetség alapokmányát a Szövetségi Gazdagyűlés elé terjeszteni, a Gazdatanácsok alanyi jogú tagjainak többségi elfogadásával hosszútávra rögzíteni (i.e. Alapokmányt csak Gazdagyűlés módosíthat).

2013. március 1., péntek

Válasz a frissensült mozgalmároknak

A Gazdatanács fogalma Kajászón született, s attól elválaszthatatlan, bárki, bármit is erőltet! 

Válasz azoknak, akik önmagukkal beszélgetve már önmagukkal egészen egyetértenek:Ha a dán traktoros tudja, hogy hogyan működik az egyetértési jog, akkor a magyar gazda miért ne akarná tudni ezt? Fél? Vagy arctalanul, ismeretlenül szeretné ezt?
 
Arctalanul nem megy! Felemelt fejű, önrendelkezni , egymást is megismerni vágyó, egymásért is kiállni képes emberek kössenek egymással szövetséget, ne képviselők, avagy ismeretlenekre hivatkozó emberek! Nem kell a MAGOSZ-ból még egy, de még egy fél sem. Ennél rövidebben elmagyarázni ezt már nem lehet.