2014. december 4., csütörtök

Böcsödi Gergely nyilatkozata az elsőfokú ítélet előtt

Tisztelt Bíróság!

A Felperes indoklása, mely szerint nem volt jogalapja a tavaszi vetésnek HAMIS és FÉLREVEZETŐ!

A jogalap – mely azóta már ki is derült:
  1. / Az NFA a tavaszi vetésig semmiféle információval nem szolgált a törvénytelenség felszámolásáról.
    2013. ápr. 23-ig nem ismerte el a megosztást, most pedig éppen arra hivatkozik.
  2. / Semmilyen tájékoztatást nem adott a gyomos terület műveléséről egészen a tavaszi vetés után 4 nappal megjelent közleményükig.
    Nem tudta bizonyítani a fenyegető magatartást részemről sem a vetés előtti, sem pedig az azutáni időszakra, bár lehet, hogy a törvénytelenségek nyilvánosságra hozását is annak veszi.

Első fokon bukott az NFA a gazdákat fenyegető perében

Első fokon bukott az NFA a gazdákat fenyegető perében
ám egy "dodonai" bírói döntéssel, melyben mégis a közember fizessen - ha nem is annyit, amennyivel az NFA fenyegette, de nem is keveset (?!).

Fotó: NOL
A kajászói gazda fellebbez, mert a bíróság azzal érvelt, hogy ő azzal igazolta volna részben a birtokháborítási és károkozási szándékát, hogy nem fogadta el a tanúként beidézett bérlő(jelölte)k által felkínált - köztudottan - törvénytelen felajánlást, hogy a vetésüket titkon tovább művelve fogadják el, hogy nem kajászóiak művelik a kajászói földterületeket - ráadásul továbbra is törvénytelenül.

Azaz a dodonai döntést hozó bírónő arra kívánná rávenni a helyi gazdákat inkább, hogy ők is dodonai (törvényesen törvénytelen) döntést hozzanak legközelebb: legyenek szabálytalanok és törvénytelenek inkább, minthogy a törvényesség helyreállítását követelve jótékonykodjanak, szántsanak és vessenek! Legyenek haszonlesők, morzsaszedők, mert ha nem, akkor lehet, hogy ők fizetnek!

További részletek érdekében idézzük a helyszínen részt vevő sajtó képviselőinek beszámolóit a tárgyalásról és az ítéletről: 

Fizetnie kell a kisemmizett gazdának
Rab László, NOL, 2014.12.04.

2014. december 2., kedd

Első forduló vége előtt az NFA kontra kajászói közember perben

Ítélethirdetés december 4-én az "NFA kontra kajászói közember" perben

Tisztelt Szerkesztőségek!
Az eljáró bírónő 3. tárgyaláson tett bejelentése alapján
ÍTÉLETHIRDETÉS
az "NFA kontra kajászói közember" perben
2014. december 4-én (csütörtök) 9 órakor
a Székesfehérvári Járásbíróságon
Dózsa György tér 1. fszt. 6.
további részletek és előzmények az alábbi bejegyzésben olvashatók:

Ítélethirdetés december 4-én az "NFA kontra kajászói közember" perben


Gazdatanácsok Szövetsége Sajtószolgálat

2014. november 11., kedd

Bejelentés a Fejér Megyei Főügyészségen

Két éve Szent Márton napján történt a földfoglalás Kajászón
Két év telt el az NFA törvénytelenségei közepette!

https://www.youtube.com/watch?v=xjxAv295LmE&list=PLqdtbEajfvOs7KLuvmFsyx9K_tWqF7-hT
2012. november 11. "Őszi szántás" Kajászón
(felvételek a képre kattintva) A második évfordulóra datált
a bejelentés, hogy az NFA továbbra is törvénytelen
2012. október 17. "Őszi határszemle"
Kajászón. Az NFA e nap második évfordulóján
írt ki pályázatokat az érintett terület-morzsákra
S most az NFA a saját törvénytelenségét leplezendő pályázatokat írt ki három olyan területre, amelyet a kajászóiak fellépésére választott le Kiss Árpád területéről, azonban amelyre már pályáztatott egyszer, hiszen a pályázatot és Kiss Árpád szerződéses viszonyát nem semmisítette meg. Azaz a vissza nem vont 2011. évi pályázatra hivatkozva tartja fenn Kiss Árpád törvénytelen szerződéseit több, mint 200 hektáron. A kajászóiak fellépése miatt kényszerből leválasztott területmorzsákra a pályázók által már befizetett pályázati díjakat megtartja, nem fizeti vissza, helyette újra befizetteti azt a reménykedő gazdákkal és mindent megtesz, hogy a pályázatból azt kizárja, akinek a fellépése miatt szabadult fel e töredék terület a törvénytelenség alól. Mondvacsinált indokkal beperelte az általa kiszemelteket, majd a pályázati feltételekbe befogalmazta, hogy a vele perben állókat kizárja a pályázati lehetőség alól. 

2014. október 9., csütörtök

Gazdatanács Hírek a kajászói gazdák által és az ellenük indított perekben

Tisztelt Szerkesztőség!
<iframe src="http://apps4.trilobita.hu/mch3/embed/fki84b" frameborder="0" allowFullscreen width="650" height="449"></iframe>Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a kajászói gazdák képviseletében még 2012 őszén indított "Igazság pere" folytatásaként az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület a Nemzeti Jogvédő Szolgálat segítségével 2014. október 6-án nyújtotta be a Kúriához a Pesti Központi Kerületi Bíróság (2013.11.05.-i) elsőfokú és a Fővárosi Törvényszék (2014.05.23.-i) jogerős ítéletének felülvizsgálati kérelmét azzal, hogy - többek között - "utasítsa az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új törvényes, keresetnek helyt adó határozat hozatalára." (lásd: csatolmány)

Mindemellett értesítjük Önöket, hogy

akár ÍTÉLETHIRDETÉS IS VÁRHATÓ az
NFA által egy kajászói gazda ellen indított
IGAZSÁGTALANSÁG PERÉBEN!
minthogy az NFA mindeddig semmilyen bizonyítékkal sem tudott szolgálni egyetlen vádpontjában sem.

2014. augusztus 4., hétfő

Kajászó: párt és föld nélkül

Párt és föld nélkül - Gazdák a vesztes földbérleti pályázatok után

szerző: Matkovich Ilona, 2014/27. (07.03.), forrás: Magyar Narancs
 
Se szeri, se száma az elégedetlen kis és közepes gazdálkodókból szerveződött gazdaköröknek, társulásoknak és szövetségeknek. Néhol pártkapcsolatot keresnek a gazdák, másutt a pártpolitikát kizárva saját szervezeteikben próbálják képviselni az érdekeiket: mind ez ideig felemás sikerrel. Fejér megyében jártunk. 

2014. június 15., vasárnap

Tanúvallomások az Igazságtalanság Perében

Az Igazságtalanság Pere felvételei (2014. június 3.)
Szfvári Járásbíróság 2. tárgyalás: Boór Ferenc, Sallai István, Sebestyén Róbert és Tamási Béláné tanúvallomása
https://www.youtube.com/watch?v=vNCflRvrIF0
1. rész: Boór Ferenc tanúvallomása
https://www.youtube.com/watch?v=qGrAwyRb5eg
2. rész: Boór Ferenc tanúvallomása (folyt.)
https://www.youtube.com/watch?v=HWNdQ1Fqwx8
3. rész: Sallai István tanúvallomása
https://www.youtube.com/watch?v=iS3iO4T3fuc
4. rész: Sebestyén Róbert tanúvallomása





















https://www.youtube.com/watch?v=O0ug_ppwQ0A
5. rész: Tamási Béláné tanúvallomása

2014. május 31., szombat

Az IGAZSÁGTALANSÁG PERE kajászóiakat fenyeget

Tisztelt Szerkesztőségek!
Alig egy hét telt el azóta, hogy az IGAZSÁG PERÉben - a felperes elutasítása ellenére is - már másodízben  győződhettek meg arról, hogy a kajászói gazdák és őket támogató szervezetek igazat állítottak, hogy az NFA és kegyeltjei törvénytelen szerződések fenntartásával garázdálkodnak egy nem akármekkora, a helyi állami földek felét jelentő földterületen.

Néhány nap múlva kerül sor arra a tárgyalásra,
  • amelynek keretében a törvénytelenségeit őrző-védő szolgálattal fenntartó NFA, mint felperes, arcátlanul 7 millió forintot követel egy honfitársunkon,
  • ahol Boór Ferenc, a Gazdatanácsok Szövetsége titkára tanúvallomásra jelentkezett, azaz kiáll az alperes kajászói gazda mellett,
  • amely tárgyalás bírója elutasította az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesületet, hogy beavatkozhasson ugyancsak a megtámadott gazda mellett és az alperes nagyobb tárgyalóteremre tett kérését is egyben.

2014. május 28., szerda

2014. május 23., péntek

A mai döntés: már szégyenteljes jogszolgáltatás

A Kúriához fordulnak a gazdák képviselői a törvénytelenség felszámolása érdekében
 
Tisztelt Szerkesztőségek!
Tisztel Honfitársak! 

Az Igazság Perében született mai döntéssel végképp bebizonyosodott, hogy a jogszolgálat a köztudottan törvénytelent is védi, eljárásjogi indokkal, ha kell, de mindenképpen és magas szinten! 

A jogállamiságot már végképp megkérdőjelező példátlanul lesújtó döntést hozott ma a Fővárosi Törvényszék a kajászói gazdákat is tagjai között tudó Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület perében, annak másodfokú tárgyalása után, amelyet a már példátlan és ím már két bíróság által és az NFA által sem vitatott törvénytelenség felszámolásáért indított! Többek szerint az elsőfokú tárgyalás bírói döntésénél is mélyebbre süllyedt és szégyenteljesebb állapotokra világított rá a mai döntéssel a Fővárosi Törvényszék.

2014. május 18., vasárnap

Az igazság pere: Kajászói gazdák az NFA törvénytelenségei ellen

Tisztelt Szerkesztőség!

Ezúton értesítjük Önöket, hogy annak a pernek, amelyet az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség indított a Kajászói Gazdatanács és a Gazdatanácsok Szövetsége képviseletében a Nemzeti Földalapkezelő szervezet és társa, Kiss Árpád ellen a törvénytelen szerződések semmisségének megállapításáért, amely perben az első tárgyaláson született elképesztő bírói ítéletet "Elkaszálták a  kajászói gazdákat" címmel is lehetett olvasni a híroldalakon, a másodfokú (fellebbviteli) tárgyalására

2014. május 23-án (pénteken) 11 órától
a Fővárosi Törvényszék
(Budapest, V. kerület, Markó u. 27.)
II. em. 43. számú tárgyalótermében kerül sor.

2014. május 14., szerda

Nem kiáltás már, a föld MORATÓRIUMÉRT dübörög

Nem kiáltás már, a föld dübörög: 
Moratóriumot! Helyi földbizottságot!

Tisztelt Szerkesztőség!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai napon (2014. 05. 14-én) a Gazdatanácsok Szövetsége titkárságának két tagja, nevezetesen
  • Tamási Béláné, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület elnöke, a Gazdatanácsok Szövetsége képviselője és
  • dr. Boór Ferenc, a Gazdatanácsok Szövetsége titkára
az Állampolgári Jogok Biztosának Hivatalában személyes látogatás keretében nyújtották be panaszukat, amelyben kezdeményezték az ombudsman eljárását és állásfoglalását a földforgalmi törvényben szabályozott, ám máig meg nem alakított helyi, települési földbizottságok ügyében.

2014. május 12., hétfő

Folytatódik a földvédelmi tüntetéssorozat az alapvető nemzeti jogokért

A május 10-i föld-, otthon- és nemzetvédő tüntetésünk üzenete: Nem adjuk fel, a végsőkig harcolunk!

Tegnap ismét több százan tüntettük együtt gazdákkal, devizaadósokkal, a nemzeti ellenállás harcosaival és derék hazafiakkal a Kossuth téren a magyar földért, a kisemmizett devizaadósokért, a politikai üldöztetést szenvedő hazafiakért, az EU gyarmatosítás ellen és az elcsatolt sorban élő magyar testvéreink önrendelkezési jogáért. És leginkább a  május 6-i tüntetésen elfogadott petíciónk szerinti jogalkotási lépések megtételéért. E szerint a Országgyűlésnek még 2014. május 22-ig van ideje arra, hogy a petíciónkban rögzített hármas  földvédelmi csomagot elfogadja. Eddig a fele került benyújtásra. Folytatjuk a nyomásgyakorlást! 

2014. május 7., szerda

A közjogi megoldás és harc minden megmaradt lehetőségével élnek a földvédők (felvételekkel frissítve)

Átütő erejű hatással járt mai földvédő tüntetésünk, most már nem állunk meg félúton

https://www.youtube.com/watch?v=eh5gNjtCgss
Videó összefoglaló a képre kattintva
Kedves Hazafiak!

Örömmel jelentem, hogy ma a Kossuth téren, az új Országgyűlés nyitóülésével egyidejűleg tartott, nyomásgyakorló földvédő tüntetésünk hatalmas sikert ért el, amiért hálámat és elismerésemet fejezem ki mindazon harcostársaknak, akik az egész napos akciónkban részt vettek és nyomatékot adtak követeléseinknek, továbbá azoknak, akik szervezőként segítettek. Köszönöm barátaimnak, akik közül több mint húszan szólaltak fel, különösen köszönöm Morvai Krisztinának az egész napos harcos kiállását és lényeglátó, kemény felszólalásait.

2014. május 4., vasárnap

NYOMÁSGYAKORLÓ TÜNTETÉS MÁJUS 6-ÁN AZ ORSZÁGHÁZ ELŐTT

Tisztelt Gazdák! Szövetségesek!

"Kaszára, kapára" mondanánk, ha nem hinnénk abban, hogy elég lesz a figyelmeztetés!

2014. május 6-án 9 óra 20 perctől Budapesten, a Kossuth-téren, az Országház, az ország háza előtt

NYOMÁSGYAKORLÓ TÜNTETÉSt
szervez Gaudi Nagy Tamás nemzeti jogvédő és akik aláírták,
hogy nem tartják érvényesnek az EU csatlakozási szerződést,
hogy a magyar föld márpedig nem lehet külföldieké,
hogy a magyar nép akaratát nem korlátozhatja ebben az alaptörvény!

2014. május 2., péntek

2014. május elsejei ultimátum az EU Bizottsághoz

2014. április 24-én az Anyaföldvédelmi Kerekasztal kiadta felhívását, hogy 2014. május 1.-től Végveszélyben a magyar föld, amelyhez folyamatosan csatlakoznak aláíróként az önálló Gazdatanácsok.

2014. április 30-án a Fejér Szövetség, a Gazdatanácsok Szövetsége természetes szövetségese 2014. május 1-ét az árulás napjává nyilvánította, s közleményének utolsó mondatában kijelentette, hogy "Változatlan feltételekkel az EU tagság életveszélyes a MAGYAR NEMZETRE"

2014. május 1-én Gaudi Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvivője által "Tagok legyünk vagy szabadok" címmel és a Gazdatanácsok Szövetsége titkárságának és a Fejér Szövetség elnöksége tagjainak cselekvő közreműködésével szervezett tüntetés több száz résztvevője az alábbi ultimátumot intézte és juttatta el az Európai Unió Bizottságához.
 
Ultimátum az Európai Unió Bizottsága részére

2014. április 25., péntek

10 év EU tagság után kilépés vagy kiárusítás? Dönts! (Aláírókkal folyamatosan frissítve)

Tisztelt Gazdák!

https://www.youtube.com/watch?v=cjLtjSLELxA
Állj ki magadért, a földedért!
A képre kattintva:

Út a Gazdatanácsok Szövetségéig
https://www.youtube.com/watch?v=Jgc62xjrByQ
Nem lehet áru a magyar föld!
A képre kattintva:
"Székely vér - Édes Magyar Föld"
Már egy hét sincs hátra, hogy a magyar föld szabad préda legyen az európai uniós és társult országok tőkespekulációs földvásárlói számára!

Ezt a tragédiát, amely az Európai Unióhoz csatlakozás 10. évfordulójának napján megszűnő földmoratóriummal bekövetkezhet, kötelességünk - amennyire csak tőlünk telik - megakadályozni!

Szólítunk Benneteket, hogy mindannyian, azaz mindannyi Gazdatanács (egyenként is) csatlakozzunk az
Anyaföldvédelmi Kerekasztal felhívásához!

2014. április 23., szerda

A földbizottságok alapjai a gazdák települési tanácsai kell legyenek

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület (MTI OS) közleménye
Budapest, 2014. április 18., péntek (OS) 

Magyarország alkotmányos alapelveit és európai alapjogot is sért az, hogy a helyi, települési földbizottságokat a Nemzeti Agrárkamara agrárbizottságaival akarják helyettesíteni.

A Gazdatanácsok Szövetsége elutasítja és erre szólít minden társadalmi szervezetet és közszereplőt, parlamenti pártot, köztük a kormányt alakító Fidesz-KDNP pártszövetséget is, hogy utasítsák el még a szándékát is, hogy a NAK bármely - felülről létrehozott - szerve lássa el a földtörvényben rögzített földbizottságok feladatait, azaz a települések földtulajdon változási, vagy hosszú távú bérleti viszonyainak véleményezését, engedélyezését.

2014. április 15., kedd

Válaszra a kérdés ismétlése a válasz az alapvető jogok biztosának

Alapvető Jogok Biztosa                                                         Székesfehérvár, 2014. április 15.
az ENSZ Nemzeti Emberi Jogi Intézménye
Ügyszám: AJB-152/2014

Tisztelt Biztos Úr!

Megkaptuk és tudomásul vettük a Nemzeti Agrárkamarára vonatkozó „válaszát” az Önhöz március 30.-i keltezéssel küldött levelünkre, hogy az agrárkamarát, annak megalakulását nemcsak a Legfelsőbb Ügyészség, de Ön sem vizsgálhatja. Tekintsünk hát el ettől!

Sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy az alapkérdést nem válaszolta meg: a földbizottságok összetétele, jogállása, tevékenysége kérdéskörre vonatkozó, azonban a moratórium lejárta miatt már nem csupán fontos, de a sürgősnél is sürgetőbb kérdésünket.

2014. április 13., vasárnap

Levél a volt miniszterelnök helyettesnek és az állampolgári jogok biztosának

Válasz a kérdésre: "Mit tesz a Gazdatanácsok Szövetsége?"

Tisztelt Honfitársak!

Sokan abból indulnak ki, hogy van-e országos botrány, hír, aminek szereplője az a valaki, akiről tudni szeretnének valamit. Vagy ha tudnak is valamit, azonban ilyen országos hír nincs, azaz ha nem említi a keresett nevet a "közszolgálati" valami, akkor időnként azt kérdezik,  hogy "mit tesz?", "tesz egyáltalán valamit?", "létezik?".

Minthogy azon érdeklődőktől, akik csak mostanában veszik észre, hogy a magyar föld kérdésében történik valami, valami nem is akármi, kaptunk is néhány levelet, amelyben az országos hírekből kiindulva éppen azután érdeklődnek, hogy a Gazdatanácsok Szövetsége létezik-e és tesz-e valamit, válaszként most két levelet osztunk meg Önökkel (aztán jelentkezünk még továbbiakkal is).

Két levelet, amelyek közül;

2014. április 12., szombat

Az NFA módszere: megsemmisítés

A Gazdatanácsok Szövetsége titkárságának nyilatkozata Kishantos ügyében

Tisztelt Gazdálkodók!
Tisztelt Honfitársak!
Tisztelt Sajtószerkesztőségek!

Bejárta az országot a hír, hogy a Nemzeti Földalapkezelő mintegy fél évvel a konfliktus keletkezése után, nem a mezőgazdasági tavasz kezdetére, hanem közvetlenül a választás utánra és hétvégére időzített akciójával nem gazdasági, nem jogi és nem is erkölcsi, hanem félreérthetetlenül hatalom-politikai megoldást választott a vitás kérdés lezárására.

Kitárcsázás Kajászón, 2013.05.02.
Kiszántás Kishantoson, 2014.04.12.
Ez a jövő? Helybéliek által kétségbeesésükben előállított értékeket gondolkodás nélkül semmisíti meg minduntalan a Nemzeti Földalapkezelő?

2014. április 3., csütörtök

Egyre többen, avagy eggyel többen szövetségesi szerződésben

Eggyel több gazdatanács, eggyel több megye és eggyel több országgyűlési képviselőjelölt áll már szövetségesi szerződésben.

"Fogadom, hogy minden cselekedetemmel a Magyar Nemzet gyarapodását és felemelkedését szolgálom. Isten engem úgy segéljen!" – hangzott a képviselőjelölti eskü befejező szakasza 2014. április 3-án du. 14 órakor, Fehérvárott.

2014. március 31., hétfő

Képviselőjelöltek, akik szerződésben vállaltak kötelezettséget ígéreteikre

Bálin Zoltán (Haza Nem Eladó) és
ifj. Gottlóz Tibor (Független)
országgyűlési képviselőjelöltek a
Gazdatanácsok Szövetsége Küldöttgyűlésén
"Fogadom, az ősi alkotmányossághoz hű leszek, hazámat és nemzetemet soha meg nem tagadom. Kijelentem, hogy semmiféle titkos és nem titkos nemzet- és keresztényellenes szervezetnek tagja nem voltam, nem vagyok, nem leszek."
Részlet a Képviselőjelölti Esküből, 2014

Négy éve virágvasárnap, a legutóbbi országgyűlési választás előtt ugyancsak március utolsó vasárnapján a tisztesség erejébe vetett hit mutatott utat Fejér megyében azzal, mikor 5 országgyűlési képviselőjelölt szerződésre lépett a választók jelenlévő képviselőivel. (http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2010/03/valasztokkal-szerzodtek.html)

2014. március 24., hétfő

Horthy Miklós kormányzói esküjének szövege

Tegnap késő este elektronikus levélben kiküldött sajtóhírünkben ugyan nem szerepelt Horthy Miklós kormányzó 1920. március 1-én tett esküjéről készült kép, azonban igen sokan észlelték ezt, rálépve a vonatkozó honlap bejegyzésünkre. Igen sokan érdeklődtek aziránt, hogy mi volt Horthy Miklós kormányzói esküjének szövege.

http://www.youtube.com/watch?v=ZT1UYuh-n9k
A képre kattintva: részlet a
Magyar sasok című filmből
 Ezennel eleget teszünk a kérésnek.

1920. március 1., Parlament, a Magyar Országgyűlés előtt
Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó:

"Én, Horthy Miklós, Magyarország megválasztott kormányzója, esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarországhoz hű leszek, törvényeit, régi jó és helybenhagyott szokásait megtartom és másokkal is megtartatom, függetlenségét és területét megvédem, kormányzói tisztemet az alkotmány értelmében, a Nemzetgyűléssel egyetértésben a felelős minisztérium útján gyakorlom és mindent megteszek, amit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehetek.
Isten engem úgy segéljen!"


2014. március 23., vasárnap

Gazdatanácsok Szövetsége küldöttgyűlés és képviselőjelölti szerződés Székesfehérvárott

Kormányzói eskü
1920. március 1.
Tisztelt Gazdák!
Tisztelt Honfitársaink!
Tisztelt Sajtószerkesztőségek!

Ezúton hívunk meg minden érdekeltet és érdeklődőt a

Gazdatanácsok Szövetsége Küldöttgyűlésére
2014. március 30-án (vasárnap) 15 órára
Székesfehérvárra, a Királykút Emlékházba
(Szfvár, Mikszáth Kálmán út 25.)

2014. március 15., szombat

Minden helyzetre van megoldás most is, ahogy eddig: Gazdatanács

A gazdák verik az asztalt, a jegyzők sápadoznak


forrás: agrarszektor.hu; 2014. március 14., péntek 13:58 
Nem jelent meg a nagyon várt földbizottságokról szóló kormányrendelet.

Ma kérhették volna utoljára a települési jegyzőktől a termőföldet használó gazdálkodók, hogy vegyék őket névjegyzékbe az úgynevezett helyi földbizottságok későbbi megalakításához. Bár a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a bizottságok megválasztásáról szóló kormányrendeletet szakmai körökben beharangozta, az új szabályozás végül nem jelent meg. Ezért most a „gazdák ütik az asztalt, a jegyzők pedig sápadoznak”, és egyelőre nem tudni, hogy a földbizottságok - amelyeknek május elsejétől a földadásvételi szerződéseket kellene véleményezniük a földhivatalok számára - mikor és hogyan jöhetnek létre. Vagy létrejöhetnek-e egyáltalán?

2014. március 14., péntek

Nem adhatunk jobb tanácsot: alakuljanak sürgősen Gazdatanácsok

2014. március 2.
F e l h í v á s

minden magyar Gazdához, aki településén
-         legalább 5 éve él és
-         legalább 5 éve családi gazdaságban, vagy őstermelőként, vállalkozóként, természetes személyként földet művel, állatokat nevel, zöldséget, gyümölcsöt termeszt, gazdálkodik.

Büntető feljelentésünk továbbra sem évült el!

JUST IS
Legfőbb Ügyészség részére
a Fejér Megyei Főügyészséghez címezve

Tisztelt Cím!

2013. áprilisban tettünk feljelentést a Fővárosi Főügyészségen az NFA, valamint Sebestyén Róbert, az NFA elnöke pályázati eljárásában elkövetett törvénytelen szerződés leplezése ügyében.

Ma, 2014. március 11-én, közel egy év elteltével kaptunk választ.

Ez – a feljelentés tárgyát képező törvénytelen szerződés nyilvánvaló semmiségét alátámasztó bizonyítékokat mellőző – válasz az állampolgárok jogainak semmibevétele, tehát 

NEM FOGADJUK EL, A DÖNTÉS ELLEN PANASSZAL ÉLÜNK!

2014. március 12., szerda

Perel a törvénytelenségeit törvénytelenül törvényesíteni szándékozó NFA

Törvénytelenség jogot nem alapít (Ex turpi causa non oritur actio)

Tisztelt Sajtószerkesztőségek!
Legfrissebb Gazdatanács
Tisztelt Gazdatársak!

Újabb megyében újabb és újabb Gazdatanácsokkal bővülve, ím már 11 (Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala) megyére terjed a Gazdatanácsok Szövetsége szervezettsége.

Ezúton értesítjük Önöket, hogy a - korábbi sajtóhírünkben már beharangozott - tárgyalás - a törvénytelenségeit máig takargató - NFA által arcátlanul elindított kártértési perben holnap;


2014. március 13-án 13:15-től
 kerül sor a Székesfehérvári Járásbíróságon
(Székesfehérvár, Dózsa György út 1.)
a földszint 26-os teremben.

2014. február 17., hétfő

Már nem a vidék fejlesztése, hanem a megmentése és feltámasztása a kérdés

A MAGYAR VIDÉK FELTÁMASZTÁSA
vidékfejlesztési és mezőgazdasági szakmai konferenciára és a magyar vidék termékeinek bemutatójára
2014 február 21-én 08:00 – 18:00
Balaton Színház, Keszthely, Fő tér 3

Gazdatanácsok Szövetsége Sajtószolgálat
ui: Dr. Boór Ferenc előadásának előzetes kivonata a konferencia programja után itt olvasható

2014. február 12., szerda

Nincs más esély, mint az önszerveződés: Gazdatanácsok

A Gazdatanácsok szervezése egy pillanatra sem áll és állhat le!
Elismerésünket fejezzük ki az utóbbi időkben alakult (nyitott) Gazdatanácsok tagjainak:

45. Dégi Gazdatanács
2013.11.25.
Molnár Lajos

46. Gutorföldi Gazdatanács
2013.11.30.

Hibbey Zsombor
47. Csoma-Szabadi
Feles Gazdatanács

2014.01.19.
Sovány Tamás
48. Kiskunfélegyháza Gazdatanácsa
2014.02.10.
Dr. Vakulya István