2015. június 5., péntek

Holnap Dr. Nagy Bálint professzorra emlékezünk Kajászón

Gyász és Emlékülés Nagy Bálintért,
a gazdatanácsok pártfogójáért
Tisztelt Szerkesztőség!
Tisztelt Honfitársak!

Szomorúsággal teli a szívünk és a lelkünk. 
Elsősorban azért, mert ím már a második nagy magyar földvédőtől kell búcsút vennünk. Rácz Sándornak, a Földvédő Mozgalom néhai elnökének, a Kajászói Szolidaritás Nagygyűlés vezérszónokának távozás után bő két évvel Dr. Nagy Bálint professzor úrtól, a magyar földművelés, a mezőgazdaság kimagasló szakértőjétől, a Gazdatanácsok Szövetsége alakulásának vezérszónokától és kimagasló pártolónktól kell búcsút vegyünk szombaton 14 órától Kajászón.
Kajászón, azon a helyen, mely mindkettejük utolsó, nagy nyilvánosság előtt tartott közéleti beszédének helyszíne volt. 
Növeli szomorúságunkat, hogy - bár nem várt sikerrel folyik még mindig a gyűjtés az NFA által teljesen igazságtalanul (sőt, meggyőződésünk, hogy jogtalanul) beperelt kajászói gazda kárenyhítéséért - az utolsó nagy személyiség távozott Nagy Bálinttal, aki világosan látta azt a kitörési lehetőséget, amelynek első eredményeit már két martonvásári és egy kajászói gazda is élvezi Kajászón, miután nyertek a fellépésünkkel kikényszerített földbérleti pályázaton.

Vajha szívünkben, lelkünkben mindannyian Nagy Bálintok lehetnénk, ha harcos bölcsessége élhetne bennünk, fájdalmunk enyhülhetne még, sok ezer honfitársunkkal harsoghatnánk a hatalmasok cinikus világába:
 
Minden jogot a Gazdatanácsoknak - mondjuk már nem először, s utoljára! 

Áldással és soha el nem múló bizalommal az ősi erényben:
Tamási Bélán és Boór Ferenc
Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a
Gazdatanácsok Szövetsége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése