2014 jelöltjei

Bátran szavazhat azon országgyűlési képviselőjelöltekre, akik 2014. március 30-án Képviselőjelölti Szerződést vállaltak.


 
Szabó Mihály
ifj. Gottlóz Tibor
Bálint Zoltán László
a Jobbik Magyarországért Komárom-Esztergom megyei 3. választókerületijelöltje
független képviselőjelöltként indul Fejér megye 5. választókerületében
a Haza Nem Eladó mozgalom Fejér megyei 1. választókerületi jelöltje

1975. június 19.-én születtem, Oroszlányban. Jelenleg is itt élek. Két fiúgyermekem van, kettő és fél illetve tizenkét évesek. Tizenhat éve élek házasságban feleségemmel. Jelenleg az autóiparban dolgozok. 2006-ban kezdtem tevékenyen részt venni a közéletben. 2008-ban a Magyarok Szövetsége csoportjának alapítója voltam, Oroszlányban. 2010-ben csatlakoztam a Jobbikhoz. Az önkormányzati választásokon, mint a Jobbik polgármester jelöltje indultam és a választás eredményének köszönhetően azóta önkormányzati képviselőként tevékenykedem Oroszlányban. A Jobbik Komárom-Esztergom megyei választmányának alelnöke vagyok.

Elkötelezett vagyok a képviselők visszahívhatóságának megvalósítása érdekében. Esküm szerint, utolsó leheletemig küzdök a Magyar Föld védelméért!

Ifj. Gottlóz Tibornak hívnak, 32 éves abai lakos vagyok. Dél-Fejér megye sárbogárdi választókerületében nevelkedtem, ide kötnek az érzelmi szálak, itt élek, ebben a térségben. A választókörzetem egyben a lakókörzetem. Ez a térség az otthonom. Közélettel azért kezdtem el foglalkozni, mert nagyon sok ötletem, javaslatom van, amelyek mind arra irányulnak, hogy miként lehetne egy erőteljesebb, élhetőbb Dél-Fejér térséget megvalósítani.
Visszahívhatóságot vállalok, mert nem kuncsorogni kell a szavazatokért a választások idején, hanem képviselni a lakosságot a két választás között is!! Pártok fölött!! Közvetlen!! További szép napot kívánok Mindenkinek!

31 éves vagyok, Székesfehérváron dolgozom informatikusként és jelenleg Abán élek. Anyanyelvemen kívül angolul és japánul beszélek. Politikai előéletem nincsen, de belátván azt, hogy a politika akkor is foglalkozik velem, ha én vele nem, egy olyan csoporthoz csatlakoztam, amely valóban az ország érdekeit szeretné képviselni a Parlamentben.
A Haza Nem Eladó Mozgalom, Kásler Árpád vezetésével civil mozgalomként indult, ám be kellett lássuk, hogy a fősodrású média egyszerűen agyonhallgat minket. Üzenetünk így nem jut el a szélesebb néprétegekhez. Ezért döntöttünk úgy, hogy a választásokon mérettetjük meg magunkat, és így kérdezzük meg az emberektől, van-e igény az eszmeiségre, amit képviselünk.
Mi nem politikai karrierre vágyunk. Célunk az ország kivéreztetésének leállítása, és olyan vállalkozóbarát környezet teremtése, melyben beindulhat, és feléledhet a hazai gazdaság, a fiataloknak pedig megéri idehaza jövőt tervezni.
 
 


Gál Ferenc


az LMP Somogy megyei 4. választókerületi jelöltje


1962-ben Dévaványán születtem. Elemi iskoláimat Siófokon végeztem, majd géplakatos szakmát tanultam és szereztem végzettséget ugyanott. Hét évig dolgoztam állami munkahelyen, amelynek megszűnte után önállósítottam magam. 1995-ben Bábonymegyerre költöztem, ahol őstermelőként főleg állattartással foglalkoztam a legutóbbi időkig. A takarmányt bérelt földön termeltem meg. A továbblépéshez nem nagy területre, de a takarmány megtermeléséhez további területekre lett volna szükségem, amelyhez óriási ígéretekkel kecsegtetett a FIDESZ programja,  hogy elsősorban a családi gazdaságokat juttatja állami földek bérletéhez. Ebből azonban nemhogy semmi sem lett, de éppen ellenkező gyakorlat tarolta le nemcsak a bábonymegyerieket. Két eredménytelen pályázati kísérlet után fel kellett számolnom az állatállomány javát, mivel már a jelenlegi telephelyemet is el kívánja perelni az Nemzet Földalapkezelő szervezet, az NFA. Kiknek? A helyi oligarchának. Egy is sok belőle. Vállaltam az LMP felkérését, mert ők vállalták a jogi védelmet a küzdelmeinkhez, s éppen azt vallják, amit mi, családi gazdák, sőt, a Gazdatanácsok Szövetségében is hirdetnek. Sikerül talán tudatosítani az emberekben, hogy kiállás nélkül, tisztesség nélkül magyar jövő sohasem lesz.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése